Szüleim házában fenntartott szobám padlóját egyenletesen elborítják a dobozok, bőröndök, hátizsákok, szatyrok (Herkules nélkül). Most már napok óta.

Valahogy mindez elfért egy harmadekkora szobában. Kizárt dolog, hogy ne találjak nekik ideát valami helyet, ami nem a padló.

Csak ahhoz persze idő is kéne. Úgy, hogy megint a világ végén lakom. Hogy közben anyám Weinberg úrral nyüstöl. Meg persze a szociális élet, minden velejárójával.

Megint annyi felé kéne megfelelnem.

Megdöbbentő volt tegnap ráébredni. Mint a közepesen összerakott kalandozó karakter. A játékosa írt egy előtörténetet, egy múltat, ami megformálja, megmagyarázza a karakter jellemét, véleményét a dolgokról, mindazt, amihez ért, de semmi kötődést nem ad a jelenre, vagy pláne a jövőre nézve. Minden a mesélőn múlik - a következő faluban elmehetek a csuklyás megbízóval, vagy az erioni térkapu felé vehetem az irányt, vagy beszervezhetnek valamelyik titkosszolgálathoz, vagy mit tudom én. A legelső karaktereimnek volt ilyen tiszta, éles vágás az előtörténete végén.